Szent Imre Római Katolikus Óvoda
Kolozsvár

"Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket…"
(Ef 5,2)

Máthé-Márton Ágnes

Ágnes vagyok, de nyugodtan szólíthattok Áginak is, mindkettőt szeretem. Miért kezdem ezzel? Mert nagyon sokan megkérdezik, miután bemutatkozom. Tanulmányaimat a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Pszichológia és Neveléstudományok Karának, Gyógypedagógia szakán végeztem. Jelenleg pedig végzős hallgató vagyok az Óvodai és Elemi Oktatás Pedagógiája szakon, mert úgy gondolom, hogy a két szak szépen kiegészíti egymást. Ezen kívül pedig hiszek abban, hogy folyamatosan kell fejlődni, nyitni az új tudás felé.

Elhivatottnak érzem magam a gyerekekkel való foglalkozásra, elbűvöl az őszinteségük, a lelkesedésük, ragaszkodásuk és a kíváncsiságuk. Ahogy a számomra örök kedvenc, Süsü (a sárkány) mondaná,

„Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
szegény szíved bánatán.” – mert mindent éreznek ők.

Dolgoztam már óvónőként is, de a gyógypedagógiai foglalkozások is közel állnak a szívemhez. Magamról még talán annyit, hogy mosolygós, alapjában vidám és lelkiismeretes ember vagyok, érdeklődéssel az új dolgok iránt.