Szent Imre Római Katolikus Óvoda
Kolozsvár

"Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket…"
(Ef 5,2)

Gózner Gabriella

Már gyermekkoromban is sokszor játszottam iskolásdit.

Fiatal végzősként, kémia tanarként kezdtem a pályafutasomat. A három év tanárkodás közben sok másat is kipróbáltam, megtapasztaltam, megszerettem. Az olasz-finn szak elvégzése után meséket fordítottam saját kislányomnak. Megszerettem a pici kis világát. Óvónőként 2009-től kezdtem dolgozni,miután képesítést szereztem, hogy minél mélyebben belelássak a gyermekilélekbe. A lányommal együtt tanultam Montessori és waldorf pedagógiát is, ami életreszóló élményeket adott. Megtanultam, hogy a nevelés, az önnevelés által lehet hiteles ésgyümölcsöző. Hiszen a gyermek olyan, ahogyan a környezetében viselkedünk.

„Minden gyerek jó. Jó, ha jól érzi magát a világban, ha biztonságban van. Ha a szülei mosolyognak, ő is mosolygós. Ha feszültek, ő is feszült. Ha barátságosak, ő is barátságos. Ha nem őszinték, ha titkolóznak, ő is így tesz. Szomjazik a jó példára és a szeretetre. És ha rosszul érzi magát, ha “rosszalkodik”, a legtöbb amit érte tehetsz, hogy még jobban szereted.”
“Csak az nevel, aki szeret, mert a nevelés maga a szeretet.”

Életemben fontos a hit bensőséges megélése. Hiszen–nemcsak a nevelő munkában– mindenki azt éli mások elé, a gyermek elé, amit belül megél.
Szeretem a szépet, az eredetit. Hobbyként babákat és különböző olyan horgolt, kötött, nemezelt, gyermekjátékokat, szemléltető eszközöket készítek, amik pozitívan befolyásolják a gyermekjátékát, fantáziáját.