Szent Imre Római Katolikus Óvoda
Kolozsvár

"Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket…"
(Ef 5,2)
  • -

Házszentelés

A Január is izgalmasan kezdődött nálunk, hiszen a sok mesélni való mellett elkezdtünk készülődni a házszentelésre. A kicsik nagy szemekkel figyelték, hogy mit is jelent a házszentelés, a nagyok már hangosan énekelték az újévi egyházi énekeket.
A házszentelésre január 22-én került sor, amikor Ft. Veres Stelian plébániai kormányzó megszentelte a Katica, a Csillag, a Bari és az Angyalkák csoportját. Kántorként Bartalis Botond plébániai adminisztrátor kísérte. A gyerekek és az óvónők nagy szeretettel várták őket. Szívhez szóló volt a közösen elmondott imák megélése, mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek számára.
Hisszük, hogy a papbácsi újévi kívánsága: „szeretet, béke és öröm legyen a csoportokban” megvalósul az idei évben is.

Képgaléria