De ez az erdő nem csak szelíd. Az úton bármikor felbukkanhat egy két lábra emelkedő medve is, erejét mutatva, mégis a tisztes távolságot megtartva áll meg velünk szemben. Ő sem fél, és mi sem, mert tudjuk, hogy nem akarjuk egymást bántani, tisztában vagyunk egymás erősségeivel és gyengeségeivel. Ismerjük a határokat. Továbbhaladva, ha eléggé figyelmesek vagyunk, meghallhatjuk a közeledő vaddisznócsorda sűrű, egyenletes lépteit. A fejünk felett vadul cikázó madarak pedig arról árulkodnak, hogy az éjszaka harcának nyomai még ott találhatóak a közelben.
Mégis, amikor egy pillanatra becsukom a szemem, érzem a békét, a tisztaságot, azt a csendes teljességet és belső erőt, békével karöltve, amit csak a természet tud közvetíteni, adni. Ez az én gyermekkorom. Az édesapám ajándéka. A szüleim ajándéka. És mindaz, amit ott velük együtt megtapasztaltam, elkísért a nagyvilágba. Amikor kiléptem az erdő ösvényeiről az élet göröngyösebb útjaira, ezek az élmények lettek a belső iránytűim. Segítettek dönteni, kitartani, alkotni. Segítettek abban, hogy érteni tudjam a világot és benne önmagamat is. Mert a természet nem csak látvány, hanem tanító. És a vele töltött idő nem csupán emlék, hanem erőforrás.
